|
A pohárban szőlősdombok leve
és megérint e helynek szelleme,
hol mindiglen bortól a bú inalt
s Vörösmarty mondá a "Fóti dal"-t.
Gondoljuk meg, ez nékünk úgysem árt;
ürítsük ki fenékig a pohárt!
Köröttünk sejlik nagy elődök árnya,
kik hevülve vágytak a Szabadságra.
S amiről szívökben csak álmodának,
e háznak falai közt megtaláltak.
Gondoljuk meg ez nékünk úgysem árt;
ürítsük ki fenékig a pohárt!
Itt látom én Károlyi István grófot,
ki egész lelkével szerette Fótot,
s kit népe őt magát is úgy szerette,
hogy rabságából díjjal kimentette.
Gondoljuk meg, ez nékünk úgysem árt;
ürítsük ki fenékig a pohárt!
Kik nézték itt a fóti lankák fáit
s olvasták Fáy András fabuláit
(egy-egynek buzgón fejtve jelentését), -
szolgálták önnön lelkük épülését.
Gondoljuk meg, ez nékünk úgysem árt;
ürítsük ki fenékig a pohárt!
|
|
- Barátaim! - Sok gúzsnak foglyai!
Mi már tudjuk, nem is kell mondani:
kívül sem lehet annak szabadsága,
ki börtönét belül magára zárja.
Gondoljuk meg, ez nékünk úgysem árt;
ürítsük ki fenékig a pohárt!
Arra vágysz, hogy embernek nézzenek?
- Előbb az első lépést lépd te meg!:
Aki magában is bátor a tettre,
csak az méltó érdemre, szerelemre.
Gondoljuk meg, ez nékünk úgysem árt;
ürítsük ki fenékig a pohárt!
Ha nincs is előzmény és nincs előd,
példának lenni is legyen erőd! -
Hidd el, megéri, hisz' ott van az Éden
meglelt Szerelmem gyönyörű szemében.
Gondoljuk meg, ez nékünk úgysem árt;
ürítsük ki fenékig a pohárt!
Tán jótékony mámorra van szükséged?
- A bor segít, ha tudod a mértéket:
Ha összeforr a szív az értelemmel,
Istennek teremtő társa az Ember, -
hitelt, sikert, gyönyört csak így arat, -
ürítsd hát fenékig a poharat!
|
